Elmélkedés

Elmélkedés:
  Mindenki számára
  Napjaink történetével kezdem mai elmélkedésünket. Amikor kedvenc
  hősünk, Eszter, már nagyobb volt, a szülei néha őt bízták meg, hogy
  kisebb testvérét elkísérje az óvodába. Az út soha nem volt könnyű, mert
  általában nem szívesen ment a kistestvér korán reggel az óvodába. Egy
  alkalommal viszont egyáltalán nem kellett sürgetni, sőt, inkább ő
  mondta, hogy gyorsabban menjenek. Eszter nem értette a dolgot, de az
  óvodába érve minden világos lett számára. Nem csak az ő testvére, hanem
  a többi gyerek is sietett, hogy minél hamarabb odaérjen, mert az
  intézmény előző nap kapott új játékokat. Reggel aztán a gyerekek mind
  igyekeztek, hogy a számukra legkedvesebbet tudják lefoglalni. Az óvó
  nénik alig tudtak rendet teremteni köztük. A gyerekek csak akkor
  nyugodtak meg, amikor már mindenki szorongatott egy macit, kengurut
  vagy hasonlót. Többen mondták is: Ez az enyém, ezzel csak én fogok
  játszani! De aztán hamar rájöttek, hogy nem érdemes kisajátítaniuk
  egyes dolgokat, mert az nem jó játék, ha egy plüss állatot szorongatva
  egész nap csak egymást nézik.
  A történetet azért mondtam el, mert néha nem csak a gyerekeket, hanem a
  felnőtteket is megkísérti ez a fajta önzés. Bizonyos dolgokról azt
  hisszük, hogy az csak a miénk, arra más ember rá sem nézhet. A vallás
  világában pedig – és itt kapcsolódunk a mai evangéliumhoz – ez úgy
  jelenik meg, hogy egyesek azt képzelik, hogy bizonyos lelki javak csak
  őket illetik meg, és néha egészen látványosan irigykednek, ha a jó
  Isten kegyelmi segítségét mások életében is felfedezik.
  Az evangéliumban egy asszonyról hallottunk, aki Jézus közbenjárását
  kéri lánya gyógyulása érdekében. Más alkalmakkor is előfordult hasonló,
  s történtek is csodás gyógyulások, ez a rész viszont nem a gyógyulásra
  helyezi a hangsúlyt, hanem az asszony és Jézus beszélgetésére. Kettejük
  párbeszédéből kiderül, hogy az Isten által felkínált javak és végső
  soron a legfőbb jó, azaz maga az üdvösség, nem csupán az ószövetségi
  választott nép tagjai számára adatik meg, hanem a pogányoknak és minden
  embernek is. Jézus először visszautasító, sőt, szinte sértő módon
  válaszol, de az asszony nem tágít, tovább kér, érvel, amíg el nem éri
  célját.
  A történet egyik fontos tanulsága az számunkra, hogy Isten mindenkit
  meghív a vele való közösségre. És ebből senki nincs kizárva. Isten
  minden embernek felkínálja az üdvösséget és megmutatja, hogy milyen
  úton érhetjük el. Egyedül az ember zárhatja ki magát azzal, hogy
  elutasítja Istent és semmibe veszi törvényeit. És Isten minden
  embernek, nekünk is és minden embertársunknak megadja a segítséget
  ahhoz, hogy üdvözüljünk.
  A másik fontos mondanivaló az lehet, hogy Isten mindig meghallgatja
  azokat a kéréseinket, imáinkat, amelyek valóban a javunkra szolgálnak.
  A Jézus és az asszony közötti vitában a mi Urunk tulajdonképpen
  alulmarad. Az a Jézus, aki más alkalmakkor mindig megfelel az őt
  kérdezőknek és kikerüli a farizeusok által felállított szóbeli
  csapdákat, most kénytelen engedni, elfogadj az asszony érvelését és
  teljesíti kívánságát. De mindjárt tegyük is hozzá ehhez, hogy az
  asszony jó szándékkal kér, és nem alattomos szándékkal, mint más
  esetekben az írástudók. A jó szándékú kérésnek pedig Jézus enged.
  Miként egykor a kánaáni asszony, úgy mi is az Isten elé terjesztett
  kéréseinkkel fejezzük ki azt, hogy elismerjük Isten hatalmát és azt,
  hogy egyedül ő képes nekünk segíteni olyan nehéz helyzetekben, amikor
  emberekre már nem számíthatunk. Állhatatos, kitartó imádsággal és nagy
  bizalommal forduljunk mindig Istenhez, aki odafigyel ránk és mindent
  megad nekünk, ami üdvösségünket szolgálja.