2011. július 1., péntek

Csillag nemzet

Csillagnemzettségek

Első Földre érkezésünk előtti energia állapotunkban egy Csillagtérből érkeztük, mely számunkra otthonként érzékelhető. Bár már tudom, hogy e Csillagcsaládunk előtti energia állapotunk is, mely még tisztább és közelebbi az Egyhez otthonunk és családunk, de a Mostban kitárulkozó tudatunknak e Családokról van tapasztalható lenyomata, mely a közelmúltban vált elérhetővé.
A 13 Csillagnemzettség nagyobb körben való elterjedését szolgálta a IV. és az V. DNS aktiválás. E nemzettségekről az eddigi tapasztalataimat és információimat szeretném megosztani, abban a sorrendben amiben számomra kitárul.

Delfin Csillagnemzettség

E család energiáiban, ahogy a földi delfineknél is, a feltétel nélküli gyógyító szeretet kiáradása az emberi szív számára,  mit érzékel. A Delfinek családja tiszta gyógyítói energiát hordoz. Szeretet rezgésük által képesek átívelni a hozzájuk kapcsolódó lények lelkét az 5. Dimenzióba. Ezt teszik földi társaik egy-egy partravetődésük által ,mikor szellemtestükkel segítik a halálban megrekedt tudat görcsét oldva, az emberi katasztrófák haldoklóit. A számunkra érthetetlenül megnyilvánuló autista gyermekek közelükben megnyugvást találnak, hiszen tudatuk egy Dimenzióban rezeg, megértik, gyógyítják, szeretik egymást.
"A Delfin nemzettség a csillagközi tér, a kozmikus világegyetem gyógyító lényei, akik a Krisztus Tudatosság erejével, tulajdonképpen az öröm energiái által, a Megváltás hírének örömével gyógyítanak, rendkívül intuitív és telepatikus képességekkel."
Honnan tudod meg, hogy melyik Csillagcsaládhoz tartozol? Aki kérdez a válasz is benne rejlik. Ennek az oldalnak célja elsősorban az, hogy ráismerj Éned ezen aspektusára. Segítve ezen utadat adom közre az általam megtapasztalt családok rövid leírásait.

Sárkány Csillagnemzettség

A sárkányok nemzettsége  Őrzői minőségben jelennek meg. Őrzői az Égi és Földi Rendnek, az Isteni Törvényeknek és a Hatalomnak. A legtisztább minőségű harcosai a Véd-elemnek. A Négy Elem Sárkányai. A négy minőségben négyféle Véd-elem rejlik, összekapcsolódva az elemek Entitásaival végzik feladatukat, védik az Igazságot. A Sárkányok nemzettsége a Hatalom égi és földi minőségű Szárnyas Oroszlánjainak védői.
"Isteni Rend és Isteni Hatalom őrzője, az Égi törvények betartója. Útjai a Nyolc szent ösvény, a Nyolc Harci erény (nekem a kínai tanítások a harcművészeti ágak jutottak eszembe és azokat tanítják)"

Unikornis Csillagnemzettség

Az unikornisok családjába maga ÉON vezetett és mutatta meg a legtisztább arany tavat, amit valaha láttam, hogy benne megtaláljam azt, amit keresek. Ekkor láttam magam először fickándozó delfinnek a tóban, aki játékosan egy aranypénzt hoz a felszínre és helyezi Éon lábai elé hálából a segítségért, amit megmutatott, hogy tovább haladhassak magam megismerésében. Ez a család a sors gyógyítói minőségét képviseli.
Elakadt folyamatok, élethelyzetek, kapcsolatok elsimítói, ha a segítségre szoruló kellő alázattal elfogadja azt, amit megmutatnak neki a továbblépéshez. Egy nagyon lényeges vonás az mire az Unikornis minőségnek figyelnie kell önmagán, a folyamatokba belenyúlnia nem lehet. Mások helyett nem cselekedhet, csakis a megvilágítás az ő dolga. Ha a segítségre szoruló másképp cselekszik ítélet nélkül kell tovább haladnia.

Szárnyas Oroszlán Csillagnemzettség

A szárnyas oroszlánok energiáit Szent Királyainkon keresztül tapasztaltam meg, kik a legmagasabb rendű Hatalom és a Kormányzás legtisztább földi képviselői . Hatalomuk megynyilvánulása a Szolgálat és az Alázat által válik a beavatottság legmagasabb fokává. Atilla legfényesebb koronaékét a Római hadjárat előtti álma, és az álom hatására az Erő, a szolgálatban való megnyilvánulása adja. Szent István király, Mátyás király  emberi akaratuk ellenére hozott döntések a teljes önfeladás,  Isteni vezettetés legalázatosabb szolgálatában teljesednek ki ,e csillagnemzettség legfényesebb földi testesülései.
A mellettük és szent kötelékkel hozzájuk kapcsolt pár-enegia a szárnyas oroszlánok mágusai a pálos generálisok. A szárnyas oroszlánok nemzettségének földi megnyilvánulásai a nemzetek, csoportok , vezető, kormányzó, nagyjai, kik az Igazság útján, a Fény erejével vezetik a rájuk bízott csoportokat, betartva az Isteni Rend Törvényeit, a Szent Korona enrgiájával kacsolódva az Égi Tanácshoz.

Ízeltábúak Csillagnemzettsége

Ehhez a nemzettséghez személyes kapcsolódásom van. Niomé a csodálatos pókkirályné, ki a legtisztább és fényesebb energia e térben, a védelem hálóját szövi  az univerzumokon keresztül. Egyik meditálásom közben amikor ráhangolódva kértem segítségét abban, hogy miközben megnyitom magam a felsőbb világnak minden olyan alacsony rezgést és sötét energiát aranyhálójával semlegesítsen amely zavarhat, Ő készségesen és szeretettel teljesítette. Ettől a naptól kezdve közös munkánk elkezdődött. A védelem, mit semlegesítő hálója által biztosít minden "munkám" alkalmával, a szíveket összekapcsolva aranyhálójával csodálatos és felbecsülhetetlen.
Az Ízelt lábúak nemzettségének Szent feladata az Isteni kiáradás teljesültének univerzumokon keresztüli ellenőrzése, rögzítése és visszajuttatása az Egyhez. Pók testvéreink készítik az életfilmeket. Az összes olyan technikai eszköz, mely a megfigyelés , kommunikáció, informatika,  általuk a 4. Dimenzióba ( közös tudatunk) lehozott információ révén került . Ennek vannak negatív és pozitív hatásai is. A negatív hatások semlegesítője NIOMÉ. Kérjétek az ő segítségét abban, hogy az alacsony rezgésű, kutató jellegű energiákat távol tartsa.
Kígyók Csillagnemzettsége

A Kígyók Nemzettségének két ága a férfias jellegű energia a Tanító Tudás és a nőies jellegű energia a Gyógyító Tudás. Egy szellemi tégelyből indulnak és ketté ágaznak mint a  Hermész boton, ahol a két poláris erőt szimbolizálják.
A férfias Tanítói Tudás az arra születettnek ráhangolódással megnyitja azt a fényutat aminek végén a 12 Tudás Fája található. A szándék erejével az emberi lélek megfelelő tudatszint elérésekor felveheti e kódokat, hogy segítse a Földi feladatának teljesítésében. ( asztrológia, szakrális geometria....) Fontos, hogy a Tanítói Tudás megszerzésével alázattal szolgálja a Föld és a Földi Család Rendjének felemelkedését és csakis erre használja.
A nőies gyógyító energia személyes tapasztalatot nyitott számomra. Azt az erőforrást nyitja meg az arra születettnek, hogy energia rendszerét közvetítőként használva a Fény gyógyító erejét átáramoltassa testén és ekként nyújtson segítséget a változást, gyógyulást akaró társainak. Fontos tapasztalat, hogy csakis akkor áramlik tisztán át a Fény gyógyító hatása, ha az átengedő közvetítő önfeladást gyakorol. Az eddigi emberi tapasztalatait félre rakva, saját gondolati és érzelmi világát kiiktatva alázattal adja át magát a Fény erejének. Mindegy, hogy a gyógyító, növényekkel, kézrátétellel, maszázzsal segít.
A két energiapár elválaszthatatlan Egyként Ható Erőként Van jelen 2009.01.29.-étől az új Rendben a Földön

Medvék Csillagnemzettsége

Ez a Csillagnemzettség a Bölcsesség- Tudás Tanítását képviseli. Példázaton keresztül tanít a Krisztusi Tudathálóhoz kapcsolódva a Bölcsesség sugarán át . Jézus, Kuthumi  Földi Családban leszületett megtestesülései e nemzettségnek. A szeretet aktiválása, a nyugalom, béke és bölcsesség jellemzi energiájukat.  Morné mutatta be nekem nemzettségének energiáit.
Morné a Galaktikus Tanács egyik tagja , nemzettségének Fényes képviselője. Az ő segítségével kapja meg szabad akarata és szándéka által az emberi lélek a Hét Tudás Hét Sugarának beavatottságát, mely elvezeti a Hét Isteni minőségbe, hogy ez által szolgálja és vezesse a Földi család felemelkedését a Krisztusi Tudathálóhoz kapcsolódva.
Minden Földi családtag ( bármely csillagnemzettség tagjaként) ki vállalva feladatát rálép a Fény, Igazság ösvényére összekapcsolódik a Krisztusi Tudatháló Szent energiájával. Annak a családtagnak a szívében szeretet és bölcsesség virágzik. Ez az Alap pillére az Új Föld Rendjének: Szeretet, Fény, Igazság. Erről minden nap számot kell adnunk, minden emberi megnyilvánulásunkkor. Amíg az ember a Földön jár a Fény ösvényén, megbotlik, régi érzelmi és gondolati energiái átveszik az irányítást. Ezért kell ébernek lenni és a Megbocsátás Erejével és a Szeretet Oldásával botlásainkat felismerve újra és újra visszatérni a Fény útjára.

Pegazus Csillagnemzettség

E csillagnemzettség égi hírnöki csatornája összeköttetésben van Gábriel arkangyallal. Isten hírvivői ők, akik az információ áramlásával eljuttatják az embereknek azokat az üzeneteket, amelyek a tovább lépésükhöz szükségesek. Összekötik a társakat,  eljuttatják, elküldik az üzenet által azokra a helyekre az embert, ahol tanítások várják, ahol újabb tapasztalatot gyűjthet. Legyen ez egy könyv, egy tanfolyam egy párkapcsolat vagy egy otthon amire vágytunk. Figyelmük sokrétű, hogy befogadja az impulzusokat, melyeket később másokkal megoszthat. Nélkülük nehezen jutnánk el a ránk váró kapcsolódási pontokhoz.
Fontos tudniuk, hogy e hírnöki szerepért ők sem várhatnak hálát, és a keserűség érzés amit akkor éreznek ha a tovább adott információ által a segítséget kapó magasra jut és ebből ők nem részesülnek -a csapda számukra. Isten egyformán gondoskodik minden teremtményéről, és megadja számára a legjobbat. Ennek megakadályozói csakis mi vagyunk azzal, hogy a nem szeretettség állapotába kerítjük magunkat és azonosulunk érzéseinkkel.

Angyalok Csillagnemzettsége

Talán ez a Csillagnemzettség, amely az emberek lelkéhez a legközelebb áll. Oly régóta vannak jelen szívünkben, imáinkban, fohászainkban. Az angyalok csillagnemzettségének tiszta fénye elkíséri az embert születése óta. Őrangyalaink vigyáznak ránk és azt mondjuk ha egy gyermek meghal, angyal lesz belőle. Az Angyalok Rendje különböző feladatokat ellátó angyali lények. Kinek kinek nagyobb Erőtere és Hatóereje számunkra hierarchikus lépcsőként jelenik meg. E csillagnemzettség hivatott segíteni , gyógyítani az emberi lélekcsaládot  kérésünkre, és hozza el  Teremtő Egy Szent Istenünk Igéjét a Földi Rendbe és a Földi lélek családhoz. Közvetítik szívünkből kiáradó kérés és óhaj energiákat, hogy a szinkronicitás (véletlenszerűség) által imáinkra választ hozzanak, lehetőségeket tárjanak elénk.
A Most energiáiban a Védelem legfőbb angyala Mihály Arkangyal  a Magyar Nemzet védő angyala Gábriel Arkangyal valamint  2008.12.27.-étől MIDÁR arkangyal a magyar lélekcsoport vezető hangjaként jelenik meg és hozza el számunkra azt az energiát, mire legnagyobb szükségünk van. Kérjük őket, hogy a Védelem és a Tisztítás energiáival segítsenek az egyes embernek, a Magyar Nemzetnek és a Földnek az egyensúly megtartásában.
Az elementálok és a dévák is az Angyali hierarchia részei. Az elementálok az emberek szeme előtt ritkán, megjelenhetnek: ködszerű foltok, felvillanásokban.
A törpék, manók, tündérek, faunok, szilfek (légi szellemek), szalamandrák (tűzszellemek),  a sellők (vízi szellemek) is az angyali rendbe tartoznak.
Az elementálok szoros kapcsolatban állnak a Földdel és a Négy Elemmel. Vannak közöttünk kiknek felvállalt feladata a velük való kapcsolódás hogy a Föld embereken túli élővilágát egyensúlyba tartsák.

Madarak Csillagnemzettsége

Ennek a nemzettségnek a szerepe az égi energia szállak kötésében , áthorgonyzásában játszik fontos szerepet. E csillagnemzettség fényes küldötte TATU a sas mutatta meg nekem munkájukat.
Az Égi madarak fényszálakat húznak át az emberek által megnyitott dimenziókapukon keresztül , és a Földi madár testvérüknek átadva e szálakat, azok lehorgonyozzák a Föld horgonyzó pontjain és tovább húzzák költözésükkel más  jelentős energia pontokra. Ezáltal járulnak hozzá a különböző rácsok, hálók kialakulásában. A rácsok szálait a Madarak Csillagnemzettség képviselői az energia vonzással húzzák át a Földre azzal a dimenzióval  összeköttetésben, amely a hozzájuk kapcsolódó bolygó. Ebben a munkában a madarak és a cet félék, bálnák és delfinek szoros energia kapcsolatban állnak.
Az óceánok és tengerek energia pályáit ők horgonyozzák le a Földön. Bár szorosan nem e Csillagnemzettséghez kapcsolódik azonban számomra itt és az Angyalok Csillagnemzettségénél jelent meg a Bálnák sorskódja. A bálnák számomra is kőbe zárt angyaloknak jelenet meg kik e nagy testbe zárva végzik szolgálatukat hogy később visszatéressenek eredendő csillagenergiájukba.
Az általuk és a Madarak  csillagnemzettsége által hozott energia pályák a mágneses rács, a Krisztusi Tudat rács vagy háló a Magyarság Tudat háló és még számos jelentős energiát hordozó az emberiség számára kapcsolódási pontként megjeleníthető hálók, melyek a Felemelkedésben játszanak fontos szerepet. Az egyes emberi hálók, a csoport hálók,  a nemzeti és Föld hálók és a Kozmikus hálók. E hálók vagy rácsok kialakításában és formálásában az emberi lélekkel kapcsolódva más Csillagnemzettségeknek is szerepük van.

Macskafélék Csillagnemzettsége

A Macskafélék Csillagnemzettségének felvállalt Szent feladata a Szabadság Védelme. Harcosok kódjait hordozzák  kreatív, megérzéseken alapuló harcmodorukkal. A Szárnyas Oroszlánok Védelmezőiként az Isteni Igazság, és Szabadság harcosai. Kifinomult energiáikkal a Földi társaikhoz hasonlóan puha, árnyékként suhanó intuitív módon nyilvánulnak meg. Ha a Véd-elem két Csillagnemzettségben megmutatkozó energiáit egymás mellé illesztjük megtaláljuk a Sárkányok Nemzettségének férfias, és a Macskafélék nemzettségének nőies Egységét.
Személyes élményem a két védő energiával a 10. DNS aktiválásnál volt, ahol a megnyíló kapu négy pontján négy Sárkány Harcos és két ponton két Nagy Macska harcos állt Őrt. Ez előtt csak Sárkány harcos energia Véd-elemmel találkoztam aktiválások során.Az én megértésemben ez a Szabadság üzenetét hordozza ettől a ponttól a Magyarság Tudat hálójának a Krisztusi Tudat hálóval megnyilvánuló kapcsolódásánál.

Emberek Csillagnemzettsége

E Csillagnemzettség által kaptam a legteljesebb képet a 12 Csillagnemzettségről. Mélyen az emberben lapuló magként, csirája kipattanó rügy , 12 levél, mely alkotja e nemzettség lényegét. Szemeim előtt egy Életfa növekedett fel, melynek 12 ága a 12 csillagnemzettség és az emberi Szív Őrzi e magot, mely  DNS-ünkben gyökerezik.
A legtisztább formában létező emberi megnyilvánulás az Univerzumban e nemzettségnek a kódja hordozója minden nemzettség kódjainak, melyek felnyitásra várnak a Földi ember számára. Hiszem és tudom, hogy a tudatos lét rejtett lépcsőfokain e kódok megnyílnak és a földi ember ráébred mi rejlik Magjában. Ráébred, hogy Egyként hordozza a csillagnemzettségek mindegyikét, ráébred, hogy Felelőssége, Hatalmában gyökerezi. Ha tehetném 12 színnel írnám e sorokat hogy ezzel is kifejezzem azt a mintázatot amit az Isten Ember hordoz.

+1 Mindent Átható Csillagnemzettség (Szentlélek)

E Csillagnemzettség  felfogásában egy meditációban kaptam segítséget. Azt tudtam, hogy e nemzettség az Egy kiáramlásához legközelebb kapcsolódó és megnyilvánulása tisztán szellemi energia, mely mindent átsző az Univerzumban és mi emberek Szentlélekként azonosítjuk. A meditációmban kértem, hogy a Földön megnyílvánuló legmagasabb tudatszintet érhessem el,  ha kellően tisztának és fényesnek találtatok a Teremtő Szent Átvilágítói  által. Ekkor tudatomban Gaia jelent meg, mint e Földi tér legmagasabb tudatú megnyilvánulása. Gaia az élő, impulzív energia, mely áthatja a Vaskristály mag Szívét és kapcsolódik a Forráshoz, az Egyhez.  Eddig is kapcsolódtam mint Örző és Nyitó, Kiegyensúlyozó Erő hozzá, de most egy teljesen új lényegét ismertem meg.
E Csillagnemzettség minden létezőt átszövő Univerzumunkban és hordozója a legtisztább Forrás energiának, mely lehetővé teszi a felébredt tudat kapcsolódását ahhoz a térhez, mely jelleget öltött benne és ahhoz  az energiához mellyel kapcsolódik Csillagkódjaival.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése