Kedves Magyarország!!!! Már csak egy-két hét, és véget ér egy korszak, megszűnik egy állam, amelyet úgy hívtak, Magyar Köztársaság. Vele együtt eltűnik mindaz, amiről azt képzelted, életed szilárd keretrendszere, hiszen törvények garantálják, független intézmények őrködnek felette. A mindenkori kormányt felülbírálhatja az Országgyűlés, annak döntéseit a független köztársasági elnök, és nincs törvény vagy határozat, amelynek jogszerűségét ne ellenőrizhetné az Alkotmánybíróság. Eszedbe sem jutott, hogy az emberek ne állhatnának ki bármikor jogsérelmeikkel szemben, akár mint munkavállalók vagy munkaadók, akár mint állampolgárok. Nem is gondoltál arra, hogy a szervezkedési, szakszervezeti jogok csorbulhatnak, hogy az alkalmazottak ne nyúlhatnának törvényesen a sztrájk eszközéhez, ha minden megegyezési kísérlet kudarcba fulladt. Kiben merült volna fel, hogy félnie kellene elmondani a véleményét, mert retorzió éri, kinek az agyában fordult meg, hogy ne merje megírni, előadni a mondanivalóját, hogy a hatalomnak „jogszerű” eszközei lesznek a sajtószabadság korlátozására? Mostantól mindez a múlté. A társadalom megfegyelmezéséhez szükséges eszközöket a kormányzat megteremtette. Ne legyen kétséged: ha szükségesnek látják, bevetik őket! Ezen a karácsonyon alaptörvényileg acélkerítést kapsz ajándékba mai uraidtól, amely megszabja életed kereteit. Ne legyen illúziód, ők évtizedekre rendezkednek be. Ha lesz is hiba a rendszerükben, azt majd kiigazítják. Ami hatalom van ebben az országban, azt maguknak akarják. Ezért kell a tereket, utcákat átnevezni, a szobrokat ledönteni. Ez egy rablóbanda, amely elődei hibái és bűnei miatt kétharmados parlamenti többséget kapott, azonban gúnyt űz ebből a ritka felhatalmazásból. Önös érdekeit iktatja törvénybe, csak a saját jelképeit tűri el. Kedves Magyarország! 2012. január elsejétől egypárti alaptörvény váltja fel köztársasági alkotmányodat, melynek bevezetése és a hozzáigazított sarkalatos törvények biztosítják egy végletesen megosztó, szegényellenes, Európából kifelé sodródó hatalom évtizedekre szóló uralmát. Súlyos pénzügyi és gazdasági válság van az egész világon, amelyből minden ország kiutat keres. E helyzetben könnyű éveket ígérni hazugság, de azt a hibát csak a magyar kormány követi el, hogy önsorsrontó „szabadságharcot” hirdet az egész világgal szemben. Teszi ezt úgy, hogy a huszadik század első felének gondolatvilágába réved! A kormány dilettáns gazdaságpolitikájával, kapkodó, koncepciótlan lépéseivel, avítt ideológiájával súlyosan nehezíti a helyzetedet. Emiatt vagyunk napról napra szegényebbek, azonban ők nem a szegénység ellen, hanem a szegények ellen indítanak háborút. Az idősebbek már láthattak ilyen rendszert, a fiatalok zavartan állapítják meg, hogy egy rideg, reménytelen világba keveredtek. És elindulnak. Akárhová, ahol emberibb körülményeket remélnek. Eluralkodott „az utolsó oltsa el a lámpát” hangulata. Lassan egyetlen nagy Esztergommá válsz! Leépül az egészségügy, a nyugdíjrendszer. Nemsokára mindenütt megszűnik a helyi közlekedés, nem lesz közvilágítás. Uraidnak mindez nem számít, hisz pontosan ez volt a titkos tervük. Gondosan elrejtették választóik elől. Valóra váltják mindazt, amivel ellenfeleiket vádolták: kifosztanak, lerombolnak, szolgaságba taszítanak Téged és polgártársaidat. Azt hiszik, nyugodtan tehetik, mert gyenge és megosztott parlamenti ellenzékük – vagy mert lejáratta magát, vagy mert gyáva, vagy mert emberellenes szélsőjobboldali eszméket vall. Kedves Magyarország! Ezt a levelet azért írtuk Neked, hogy elmondjuk: mi döntöttünk. Ennek véget kell vetni! Felismertük: ezt a rablóbandát el kell kergetni, és helyre kell állítani a jogállamot, a demokráciát, és ami a legfontosabb – hisz e nélkül mindez megvalósíthatatlan – a társadalmi szolidaritást. Törődnünk kell egymással, magyarokkal! Most nem az a lényeg, ki jobboldali, ki baloldali, ki szabadelvű, ki konzervatív, hanem az, hogy a rendszer, ami létrejött, ártalmas és megvetésre méltó. Úgy érezzük, hazafias kötelességünk minden erőnkkel küzdeni ellene. Egy-két jól sikerült tüntetés ehhez már nem elég. Éppen ezért társadalmi mozgalmat indítottunk, hogy a húsvéti alkotmányra alapozott új rendszert minél hamarabb megdönthessük. Hogy megszüntessük az országot megbénító közönyt. Hogy állampolgári öntudatra ébresszük kisebb és nagyobb közösségeidet. Hogy megtisztulásra, összefogásra, közös értékeink tiszteletben tartására késztessük a demokratikus elveket valló pártokat. Hogy új irányt szabjunk Magyarország történelmének. Felkészültünk. Tudjuk, leszünk mi még minden, ha úgy istenigazában beindul majd a kormány propagandagépezete, a lakájmédia rágalomkórusa: hazaárulók, idegenszívűek, ilyen-olyan pártok bérencei, szélsőbal- és szélsőjobboldaliak, minden, kivéve, akik vagyunk: hazájukat, jogaikat féltő, cselekedni kész, és legfőképp: egymással szolidáris magyar állampolgárok. Két és fél hónap telt el október elseje óta. A Szolidaritás mozgalom kiállt a szakszervezetek mellett és kiállt a „Milla”, a budapesti fiatal értelmiségiek új mozgalma mellett is. Közben folyamatosan szerveztük országos hálózatunkat. Ma már sok ezren vagyunk! Elérkezett az idő, hogy megmutassuk, mekkora is a mozgalmunk. Aktivistáink az ország összes megyeszékhelyén, a nagyvárosokban és még vagy kéttucatnyi helyen az országban szombaton tizenkét órakor kiállnak, és együtt üzenik a hatalom urainak, Orbán Viktornak és kormányának: Elég volt! Eddig tartott az ország türelme. Eddig tudtuk elhinni, hogy jót akartok. Nem hallgattatok meg bennünket, és senki mást se. Innentől kezdve világos, hogy a Magyar Szolidaritás Mozgalomnak csak egyetlen célja lehet: ezt a hatalmat elkergetni. Demonstrációkkal, sztrájkkal, flash mobbal, humorral, polgári engedetlenséggel, demokratikus választásokkal. Ha kell, laza sejtekből alkotunk hálózatot. Ha kell, választási pártot hozunk létre. Ha kell, összefogunk egy megújuló demokratikus ellenzékkel. Egy biztos. Ennek a hatalomnak mennie kell! Ezért felszólítunk minden demokratikus erőt, csoportot, demokratikusan gondolkodó jobb- vagy baloldali magyar embert, a demokratikus pártokat, civil szervezeteket, szakszervezeteket, hogy együtt oldjuk meg az ország problémáit. Ez az ország sokkal többet érdemel annál, mint hogy korrupcióval, tehetetlenséggel, hatalmi arroganciával, mesterségesen szított gyűlölettel terhelt és elpocsékolt bő két évtized után új játszmák kezdődjenek vagy a régi játszmák folytatódjanak. Végképp nem tűrhetjük, hogy bármiféle kétharmad évtizedekre megvesse a lábát, és elmozdíthatatlanná tegye diktatúráját. A mozgalom, a tömegek erejével akarjuk megteremteni – sőt, ha kell, akár nyomásgyakorlással kikényszeríteni – azt a politikai egységet, amely helyreállítja a jogállamot, a demokráciát és a józan ész uralmát! Kedves Magyarország, itt vagyunk, készen állunk! Szeretettel: A Magyar Szolidaritás Mozgalom

http://tigair1-hedlistvan.blogspot.com/

Haza szeretet

A HAZASZERETET ÜNNEPE

Március 15-én általában a szabadság kivívásáról, a nemzeti önrendelkezés megszerzéséről szoktunk megemlékezni. Felidézzük a szabadságharc kirobbanásának napjait, mi is elszavaljuk a Nemzeti dalt, mint annak idején Petőfi, megemlékezünk a diadalmas harcokról és a sok egyéni hőstettről, majd pedig az orosz túlerő segítségével levert forradalomról, a hősi halottakról, a kivégzettekről, a megtorlás éveiről és, esetleg, a későbbi kiegyezésről.
Méltó és jogos, hogy a szabadságért harcoló, sok esetben életüket áldozó hősök emlékét megőrizzük. De nemzeti ünnepeinknek csak akkor van igazán értelmük, ha a történelmi visszapillantás a jövőbe tekintéssel párosul, ha a múlt eseményeinek tanulsága útmutatásként szolgál számunkra, ha az ünnepet arra használjuk fel, hogy felmérjük helyzetünket és teendőinket. Nemzeti jövőnkre döntően kiható korszakot élünk, amikor minden magyarérzésű, magát az egyetemes magyar nemzethez tartozónak tekintő személy joga, sőt kötelessége, hogy átgondolja a nemzetre háruló feladatokat és megkeresse a módot arra, hogy a lehető leghatékonyabban kivegye részét a teendőkből. Ez alul mi, külföldön élő magyarok sem vagyunk mentesek. Vegyük tehát számba a nemzetre háruló kihívásokat és keressük meg, hogyan segíthet legjobban a külföldi magyarság. Mérjük fel, mit jelent ma, mit kell hogy jelentsen számunkra március 15-e ?
Míg március 15-e általában a szabadság megszerzéséért való küzdelem emlékünnepe, legyen ma elsősorban a hálaadás alkalma. Hiszen négy és fél évtized szovjet megszállás és kommunista uralom után, a sors kerekének egy végre számunkra is szerencsés fordulása következtében, Magyarország visszanyerte szabadságát, önrendelkezését és szervesen bekapcsolódott a nyugati világba mint a NATO-nak és az Európai Uniónak tagja. Talán Mátyás király óta nem volt az ország olyan mértékben önálló, mint most. A szabadság megszerzésében nemcsak a jó sors, de népünk magatartása, szívós élniakarása is közrejátszottak, hiszen a szovjet birodalom szétbomlásának lassú folyamatát az 1956-os magyar szabadságharc indította el. De az ezt követő évtizedeknek, minden hibájuk ellenére, szintén voltak érdemei, ha figyelembe vesszük, hogy egy megszálló hatalom jelenléte mellett kellett, a lehetőségek korlátain belül, a nemzet fennmaradását biztosítani.
Igen, elnyomás alatt, vagy a nyilvánvaló végveszély küszöbén, mindig képesek vagyunk az összetartásra, az önfeláldozó harcra, vagy akár a hősi halálra. Ilyenkor fellángol bennünk a hazaszeretet. De sajnálatosan sikertelenek vagyunk, ha feladatunk a kitartó, folyamatos építő munka, a szabadságnak nem kivívása, hanem megőrzése, a nemzet tartós felvirágzásának biztosítása. Ilyenkor mintha kialudna bennünk a hazaszeretet: a közérdeket elnyomja az önérdek, az összetartást behelyettesíti a széthúzás, a nemzet érdekében folytatott államvezetés helyett előtérbe lép az egyéni és párthatalmat célzó politika. És miközben az így elgyengült nemzeti testben erőre kapnak lappangó betegségeink: a korrupció parazitái, a hatalmaskodás fekélyei, az opportunizmus vírusai, gyenge ellenálló-képességünk a kívülről jövő káros behatásokat sem tudja kivédeni.
Már neves költőnk, Gyulai Pál másfél évszázaddal ezelőtti keserű szavai is ezt tükrözték:
Hazáját most jobban szerette,
Az eltiport, szegény hazát!
Magyar természet, öröklötte:
Már így van több száz éven át.
Ha jobb dolgunk van, meg nem férünk.
Hiúság és viszálynak élünk,
S csak akkor csüggünk igazán,
Ha tönkretettük, a hazán.
Igen, a szabadságot megszereztük. De csak az elkövetkezendő évek fogják eldönteni, hogy megszerzett szabadságunkra bölcsen és sikeresen építve, biztosítani tudjuk-e nemzetünk felemelkedését, maradandó jobb jövőjét. Ezért nagy szükség van arra, hogy március 15-ét, a jogos hálaadáson kívül a hazaszeretet gondolatának szenteljük. Mert a hazaszeretet az összetartó erő, amely a tömegből népet, nemzetet kovácsol, amely az egyéni érdekeket összehangolja és a közös érdekek útjára vezeti. A hazaszeretet különbözteti meg az államférfit a csupán politikustól és ad neki erkölcsi erőt arra, hogy az egyéni vagy pártérdekek fölé emelkedve, nemzete jövőjéért dolgozzon. De a hazaszeretet készteti a polgárt is arra, hogy a nemzeti kérdésekkel tudatosan foglalkozzon és azok ismeretében kellő bölcsességgel és körültekintéssel válassza meg az ország vezetőit.
Ma, amikor 40 év szocialista próbálkozás után a nemzet ráállt a piacgazdaság útjára, különös szükség van mély közösségi érzésre, amelynek legtágabb megnyilvánulása a nemes értelemben vett hazaszeretet. Mert a hazaszeretet, a közjó iránt érzett felelősség szab irányító medret a piacgazdaságnak is. Hiszen alapjában véve a piacgazdaság az egyéni, önző érdek alkotó, kezdeményező erejére épül. De ez az erő csak akkor válik általános alkotó rendszerré, csak akkor érik tartósan építő társadalmi formává, ha egy belső értékrendszer korlátai között mozog, amelynek jogi kifejezője az egyéni szabadságot és a közjót kiegyensúlyozó törvény.
(...)
Igen: a szabadság sikeres megőrzése és a nemzet felemelkedése más tulajdonságokat igényel, mint a szabadság megszerzése. Nem hősi önfeláldozást, hanem szívós, kitartó munkát. Nem egyéni harci virtust, hanem türelmes összmunkát. Nem lángoló, merész támadásokat, hanem bölcs mérlegelést és megfontolt döntést. Nem testi erőt és bátorságot, hanem lelki erényt és becsületet. Nem a fegyverforgatás ismeretét, hanem szellemi felkészültséget arra, hogy megálljuk helyünket a nemzetek versenyében.
Önfegyelem és törvénytisztelet kell, ami behelyettesíti a kormányhatalom erőszakával biztosított rendet. Becsületesség kell és emberi tisztesség, hogy az egyéni vállalkozás és a piaci verseny egészséges, serkentő ereje ne váljon az önzés és opportunizmus melegágyává. Türelem kell, hogy békésen meglegyünk egymással, hogy meghallgassuk, megértsük egymás gondolatait, elképzeléseit, hogy belássuk, sok út vezethet a közös cél felé és, hogy ebben a feladatban segítenünk, nem pedig gáncsolnunk kell egymást. Kell becsvágy, ambíció, hogy akaratunkat, kitartásunkat fűtse, de kell szerénység, önzetlenség, hogy egyéni céljaink ne vakítsanak el, hogy szem előtt tudjuk tartani közös céljainkat.
A szabadsággal való élés bölcs sáfárkodást, szilárd erkölcsi alapokon nyugvó, képzett, felvilágosult szellemi és lelki alkatot igényel. Bár a nemzet történelmében, sőt manapság is vannak ennek megfelelő kimagasló példák, mégis azt kell mondanunk, hogy nem ezek a tulajdonságok képezik népünk erős oldalát. A rendszerváltás előtti négy évtized pedig nem kedvezett ezek kifejlesztésének. Az ilyen életfelfogást, emberi magatartást leginkább a fiatalkori években lehet elsajátítani. A szülői otthonon kívül az iskolák, egyházak és az ennek megfelelő szellemben működő ifjúsági szervezetek hivatottak arra, hogy a most felnövő nemzedéket felkészítsék az új időkre, feladatokra. Ezért lényeges, hogy mind az anyaország, mind a határon túli magyar közösségek elsődleges fontosságú feladatként kezeljék a tanítást és nevelést. Mert van remény arra, hogy a most felnövő nemzedék elsajátítsa azokat az ismereteket és szellemi, lelki értékeket, amelyek előfeltételei a nemzet felemelkedésének. Az egyre több egyházi iskola, a cserkészet, amelynek létszáma Magyarországon már megközelíti a tizenöt ezret és a szomszédos országok magyarlakta vidékein is közel hatezer fiatallal működik, a sok ezer áldozatkész tanár és vezető: ezek kezében van a nemzet igazi jövője. Már azért is, mert nyersanyagokban szegény országunknak potenciálisan legnagyobb tőkéje népének erkölcsi ereje és szellemi felkészültsége.
Sokszor hallom honfitársaimtól a panaszos megjegyzést, hogy “ja, kérem, kis nemzet vagyunk!” Nem elfogadható kibúvó a sikertelenség felelőssége alól! Svájc, Svédország, Finnország, Ausztria lakossága kevesebb Magyarországénál és, míg Hollandia népessége meghaladja Magyarországét, területe fele akkora. És mégis sikeres, jó módban élő országok, amelyek olyan élvonalbeli világcégeket tudtak létrehozni mint a holland Phillips, a finn Nokia és a svéd Ericsson, nem is beszélve a kis Svájc ipari és pénzügyi hatalmáról. Sikerük titka nem területük vagy népességük nagysága – legtöbbjük nyersanyagokban is szegény ország – hanem lakosságuk képzettsége, kezdeményezése, kitartása és társadalmuk jól működő rendezettsége. Ha pedig végig tekintünk a Magyarországot környező országokon, azt látjuk, hogy Románián és Ukrajnán kívül mindegyik – így Szlovákia, Horvátország, Szerbia-Montenegro és Ausztria - Magyarországhoz hasonló nagyságúak vagy kisebbek, mind terület, mind népesség szempontjából. És amikor Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, vele együtt belépett hat sokkal kisebb ország: Szlovénia, Észtország, Lettország, Litvánia, Málta, és Ciprus görög része.
Nem, a világ színpadán nem nemzetünk létszáma vagy országunk nagysága fogja sikeres előrehaladásunkat meghatározni, hanem népünk képzettsége és erkölcsi ereje. És ez az a terület, ahol a külföldön élő magyarság is kiveheti részét. Hisz a számos újjáinduló egyházi iskola, a cserkészet, de a már fennálló iskolák és egyetemek is anyagi nehézséggel küzdenek. Méghozzá leginkább a határon túli magyarlakta vidékeken, ahol a magyar iskolák, egyházközségek és szervezetek a nemzeti, kulturális fennmaradás végvárai. Ha ritkán is vehet tevékeny részt a mindennapi munkában, segítsen a külföldi magyarság legalább anyagilag. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a külföldi magyarság sok helyen felismerte ennek fontosságát és, miközben igyekszik külföldi fiataljaink magyarságát megőrizni, rendszeres és hatékony segítséget nyújt a magyarországi, elsősorban határon túli ifjúság oktatásában, nevelésében.
Történelmi évfordulókról való megemlékezés akkor hoz gyümölcsöt, ha alkalmat ad jelenünk kiértékelésére és jövőnk tervezésére. Ez évi március 15-i megemlékezésünk alkalmából adjunk hálát azért, hogy Magyarország visszanyerte szabadságát, önrendelkezését. Ugyanakkor viszont tartsunk lelkiismeretvizsgálatot a felett, hogy lehetőségünk szerint kivesszük-e részünket a megszerzett szabadsággal való bölcs élésnek elősegítésében, úgymint nemzetünk azon tagjainak támogatásában, akik az ország határain túl küzdenek nyelvünk, kultúránk és magyar azonosságuk fennmaradásáért.

Szeretet

Gondolatok a szeretetről

Sok ember számára felemelő életcél, mások számára elcsépelt fogalom vagy kifejezés: a szeretet. Sokat gondolkodtam azon, vajon tudja-e tényleg mindenki, aki használja ezt a szót, hogy mit is fejez ki. Az emberek nagy része a szeretetre úgy gondol, mint egy pozitív érzést kifejező élethelyzetre. Szerethetjük a gyermekeinket, a szüleinket, a társunkat, néhány kollégát, barátot, de azért jól megválogatjuk, hogy kit szeretünk. Másokkal pedig, akikkel nincsenek közös programjaink, közömbösen viselkedünk. Nem érzünk irántuk sem ellenszenvet, sem gyűlöletet, de a szívünk zárva van.

Ha azonban olyan emberrel találkozunk, akit szeretünk, megnyílik a szívünk az irányába és mindent, ami onnan érkezik, szívesen fogadunk és szívesen viszonozzuk is azt, amit kapunk. Érdekes, hogy nemcsak embereket, hanem állatokat is szerethetünk, sőt tárgyakhoz is kapcsolódhat ez a pozitív érzelem. Szeretjük a kutyánkat, mert olyan önzetlenséget tapasztalunk tőle, amit sokszor embertől nem kaphatunk meg. Szerethetjük az autónkat, egy jó szerszámot, egy ékszert és mindegyiket másért. Az autót a kényelméért, a biztonságáért, a szerszámot a hasznosságáért és azért mert megkönnyíti a munkánkat, az ékszert pedig azért, mert emlékeztet valakire, akit szeretünk vagy szerettünk. Ha szeretetet érzünk valaki vagy valami iránt, az biztos, hogy nem közömbös számunkra. Fontos személynek és értékes dolognak kell lenni, ha ezt a pozitív érzelmet felébreszti bennünk. Azaz minden olyan dolog, amely különleges és számunkra fontos - azaz értéket képvisel -, azt szeretjük, de az élőlények irányában mintha más lenne a szeretetünk. A tárgyakat, amelyek hasznosak számunkra, használjuk és ha jól működnek, akkor kedveljük, ha nagyon jól működnek és hosszú időn keresztül, akkor szeretjük. Az emberek és az állatok esetében sokkal összetettebb a szeretet alapja. A szeretet nemcsak különlegesen értékes és hasznos, hanem mintha belső késztetést is éreznénk arra, hogy ne csak mi magunk éljük át ezt a pozitív érzést, hanem arról tájékoztatást is adjunk a szeretetünk alá vont személynek, hogy ő is érezze mit érzünk iránta. Mintha ki akarnánk terjeszteni ezt az énünket, a szeretetünket, a szívünket a másikra. Ez már néha problémát is jelent. Ha ez a szeretet-kiterjesztés csöndes érdeklődés csupán és megelégszik a kapott válasszal, akkor nincs semmi probléma, de ha követelőzően elemző és bíráló, akkor terhessé is válhat számunkra. Sok anyós történetet alapoz meg, hogy a szülő nem veszi észre, hogy a gyermeke felnőtt és önálló életet szeretne. Továbbra is úgy akar róla gondoskodni, mint kisgyermek korában. Pedig „jót” akar, és mégis terhes. Az énünk kiterjesztése megtörténhet csöndes óvó figyelemmel, szolgálatkészséggel, és sokszor visszavonulással is. Hagyni kell a gyermekünket, a társunkat, hogy önállóan szerezzen tapasztalatot az életről, de érezniük kell, hogy mögötte állunk, és támogatjuk szívünk minden erejével, bármi is történik. Amikor az „Én” szeret, viszonzást is vár. Értéket, hasznosságot, viszontszeretetet. Ha ez az igény nagyon erős, a szeretet átválthat gyűlöletbe, ami tragédiát is okozhat a másik „Én” számára, aki a viszonzást elmulasztja. Van azonban olyan szeretet is, amely „Én” nélküli. Amely nem személyhez kötött, amely minden élőre és élettelenre kiterjed, érdek és viszonzási igény nélküli. Az ilyen ember a másik emberben nem az egót látja, hanem a mindenkiben benne levő Önvalót, az Istent, és miután benne is az az Isten munkál, azonosul a többi emberrel, akik szintén Istenek, s ha ez igazán sikerül, „egyedül megy az úton”. A szemben jövő emberben is látja az Istent, ezért azonosul vele, s így olyan mintha önmagával találkozna. Biztosak lehetünk abban hogy az ilyen ember nem tesz senkiben kárt, mert tudja, hogy azt önmagának okozná. Az az ember, akiben erős az Egó, nem lát ilyesmit. Tárgyként, a túlélés eszközeként tekint a másik emberre, és a szeretet gondolatára csak úgy tekint, mint ami akadályozza Őt a harácsolásban. Az egoista emberek nagyon gyorsan rájönnek milyen sebezhetőek, hiszen a másik egoista is a gyenge pontjukat keresi és meg is találja. Ez a beállítódás folyamatos félelemben tartja őket. A háborúk az Egó művei. A félelemből fakad a gyűlölet, a szeretet ellentétes pólusa. Amíg a szeretet épít, és szebbé teszi az emberi kapcsolatokat, addig az ellentétje, a gyűlölet rombol és tönkre teszi az emberi kapcsolatokat. Itt is érvényes a Jin – Jang elmélet. Abban a szeretetben, amelyben benne van az Én, megjelenik a jin – jang ellentétpár. Az egyik oldala a szeretet, a másik oldala a gyűlölet. Ha a szeretet eléri a csúcspontját, átvált az ellenkezőjébe, ezért úgy tudjuk csak hosszútávon fenntartani a szeretetet, ha egy picit hűtjük, hogy ne érje el azt a bizonyos csúcspontot. Hogy kinél mikor van a csúcs, egyénfüggő. Amikor már jelzéseket kapunk, hogy túl sok a szeretetünk, lehet, hogy már késő. A gyűlölet természete ugyanilyen. Ha eléri a csúcspontját, akkor már nem lehet tovább táplálni. Átvált az ellenkezőjébe és megszűnik az értelme, a szelep megnyílik és a gyűlölet elszáll. Ha nem engedjük, hogy a gyűlölet elérje a csúcspontját, akkor hosszútávra fixáltuk a gyűlöletet. Ez az elfojtott düh, ami akkor robban ki, amikor senki nem számít rá. Cselekedni ebben az állapotban soha nem szabad! Várjunk és nyílni fog a szelep, elszáll a feszültség, és folytatható az élet, ha nem okoztunk túl nagy bajt. Ha nem vagyunk Megvilágosodottak, azaz nem úgy tekintünk a másik emberre, mint saját magunkra, legyünk óvatosak ezzel a számunkra nagyon értékes dologgal, mert minél erősebb volt a szeretet, ha átvált, annál erősebb lesz a gyűlölet. Tartsuk az Arany Középutat és tartsunk távolságot a két szélsőségtől. A Nagymester egyszer Moszkvában beszélt egyik mély meditációjáról, ami a szeretettel volt kapcsolatos. Azt mondta, hogy abban a meditációban megértette, hogy az Univerzum nem sok szeretetet tartalmaz az emberiség számára. Elég, ha az Univerzum valamelyik eseményének az útjában állunk és vége az emberiségnek. Szeretetet csak embertől kaphatunk. Ebben az összefüggésben sokkal nagyobb a jelentősége Jézus szeretetről szóló tanításának. Mi emberek csak egymástól kaphatjuk meg ezt a felemelő érzést és mégis öljük egymást. Miért? Mert a szeretet átválthat az ellenkezőjébe, a gyűlöletbe. Az együttérzés esetében ez nem történhet meg. Az együttérzés nem alakulhat ki szeretet, kedvesség és megértés nélkül, tartalmazza a bizalmat, az elfogadást, a gondoskodást. Az együttérzés egy pozitív érzelmi csokor, amelynek talán nincs is negatív oldala. Ha megtanulnánk a szeretet együttérzéssé történő kiterjesztését, békésebb lehetne az emberiség élete és léte.

Hozzád kiáltunk Úristen,
Jézus Szent Nevében,
Jézus szentséges Vére által,
Jézus Szentséges Szíve által,
Szűz Mária Szeplőtelen Szíve által,
amíg meg nem könyörülsz rajtunk!
Hisz csodálatos módon tudsz rajtunk segíteni!
Szent Isten! Szent, erős Isten! Szent és halhatatlan Isten!
Könyörülj rajtunk és az egész világon!
Istenem, hiszek Benned és imádlak Téged!
Remélek Benned és szeretlek Téged!
Bocsáss meg azoknak, akik nem hisznek,
nem remélnek és nem szeretnek Téged!
Gyászoló Szűzanya, Világ Királynője,
imádkozzál velünk és megmenekülünk!
Imádkozzál velünk és győzünk!
Szent Mihály arkangyal,
ne engedj elveszni minket a nagy harcban!

Téged kérünk, Magyarok Nagyasszonya, mint Anyánkat,
ne hagyd elveszni meggyötört hazánkat!
Fordítsd felénk könnyes tekinteted,
mutasd meg számunkra Szeplőtelen Szíved,
hevítse át szívünket Szeretetlángod,
hogy megtérjen nemzeted, kövessen országod.

Urunk, hálát adunk neked,
hogy napról napra fényedet, csillagodat mutatod nekünk.
Köszönjük, hogy vezetsz minket életünk útján;
vezetsz, mégpedig magad és embertársaink felé.
Sokszor elveszítjük szemünk elől ezt a csillagot;
az élet útvesztői, saját gyengeségeink
vagy a világ kuszasága elhomályosítják.
Viszont ez az aprócska Fény - te magad - tanít is minket.
Arra oktatsz, hogy a környezetünket uraló önzés ellenére
bátran adjunk, ajándékozzunk abból, amink van.
Se többet, se kevesebbet,
de amik vagyunk, azt teljesen.
Taníts minket, hogy ha adunk, akkor kapunk igazán,
hogy nem szegényebbek, hanem általad gazdagabbak leszünk,
ha odaajándékozzuk magunkat.
Nyisd meg szemünket,
hogy észrevegyük azokat a testvéreinket,
akik a mi adományainkra várnak:
figyelmünkre, jelenlétünkre, időnkre, energiánkra.
Urunk, adj bátorságot,
hogy rálépjünk az ajándékozó szeretet útjára!
Adj bölcsességet, hogy felismerjük:
,,Nagyobb boldogság, adni, mint kapni.'' (ApCsel 20,35b).

Istenem segíts


Te adj erőt, hogy bízni tudjak,
Ha megbántanak, ne zokogjak.
Te add meg, hogy eltűrjenek,
Hogy hibáimmal szeressenek.
Te erősítsd meg erőtlenségem,
Hogy hősként vigyem a keresztem.
Te légy árvaságom erős támasza,
Tudom, Te vagy a gyengék gyámola.
Te őrizd meg gyengülő eszem,
Hogy éltem nagy teher ne legyen.
Ó adj azoknak szeretetet,
Akiknek én adtam életet.
Légy szívükben jóság, irgalom
Öregségemet értő szánalom.
Áldd, őrizd őket, édes Jézusom,
Hogy találkozzunk Nálad egykoron.
Vezess, erősíts, oltalmazz,
A végső órámon irgalmazz.

Ön magad

Azért vagy itt, mert keresel valamit. Hogy mit, az megfogalmazhatatlan.

Talán egy kis nyugalmat, talán a boldogságot, talán a vágyaid beteljesedését, talán az önmegvalósítást, megvilágosodást, vagy talán csak azt, hogy szabad legyél.

Egyet biztosan tudsz. Valami nincs rendben.

Valószínűleg kipróbáltál már sok, egymásnak ellentmondó meditációs és spirituális módszert, technikát. 

Elárulok egy nagy igazságot neked!
Valójában Önmagadat keresed.
A harmónia és a boldogság benned van. Ez igazi lényed.
Nem is gondolnád, hogy az önmegvalósítás vagy másképpen nevezve a megvilágosodás mennyire könnyen elérhető!
Mindössze meg kell találnod önmagad.
Valójában a kereső önmagát keresi.

Elmélkedés

Elmélkedés:
  Mindenki számára
  Napjaink történetével kezdem mai elmélkedésünket. Amikor kedvenc
  hősünk, Eszter, már nagyobb volt, a szülei néha őt bízták meg, hogy
  kisebb testvérét elkísérje az óvodába. Az út soha nem volt könnyű, mert
  általában nem szívesen ment a kistestvér korán reggel az óvodába. Egy
  alkalommal viszont egyáltalán nem kellett sürgetni, sőt, inkább ő
  mondta, hogy gyorsabban menjenek. Eszter nem értette a dolgot, de az
  óvodába érve minden világos lett számára. Nem csak az ő testvére, hanem
  a többi gyerek is sietett, hogy minél hamarabb odaérjen, mert az
  intézmény előző nap kapott új játékokat. Reggel aztán a gyerekek mind
  igyekeztek, hogy a számukra legkedvesebbet tudják lefoglalni. Az óvó
  nénik alig tudtak rendet teremteni köztük. A gyerekek csak akkor
  nyugodtak meg, amikor már mindenki szorongatott egy macit, kengurut
  vagy hasonlót. Többen mondták is: Ez az enyém, ezzel csak én fogok
  játszani! De aztán hamar rájöttek, hogy nem érdemes kisajátítaniuk
  egyes dolgokat, mert az nem jó játék, ha egy plüss állatot szorongatva
  egész nap csak egymást nézik.
  A történetet azért mondtam el, mert néha nem csak a gyerekeket, hanem a
  felnőtteket is megkísérti ez a fajta önzés. Bizonyos dolgokról azt
  hisszük, hogy az csak a miénk, arra más ember rá sem nézhet. A vallás
  világában pedig – és itt kapcsolódunk a mai evangéliumhoz – ez úgy
  jelenik meg, hogy egyesek azt képzelik, hogy bizonyos lelki javak csak
  őket illetik meg, és néha egészen látványosan irigykednek, ha a jó
  Isten kegyelmi segítségét mások életében is felfedezik.
  Az evangéliumban egy asszonyról hallottunk, aki Jézus közbenjárását
  kéri lánya gyógyulása érdekében. Más alkalmakkor is előfordult hasonló,
  s történtek is csodás gyógyulások, ez a rész viszont nem a gyógyulásra
  helyezi a hangsúlyt, hanem az asszony és Jézus beszélgetésére. Kettejük
  párbeszédéből kiderül, hogy az Isten által felkínált javak és végső
  soron a legfőbb jó, azaz maga az üdvösség, nem csupán az ószövetségi
  választott nép tagjai számára adatik meg, hanem a pogányoknak és minden
  embernek is. Jézus először visszautasító, sőt, szinte sértő módon
  válaszol, de az asszony nem tágít, tovább kér, érvel, amíg el nem éri
  célját.
  A történet egyik fontos tanulsága az számunkra, hogy Isten mindenkit
  meghív a vele való közösségre. És ebből senki nincs kizárva. Isten
  minden embernek felkínálja az üdvösséget és megmutatja, hogy milyen
  úton érhetjük el. Egyedül az ember zárhatja ki magát azzal, hogy
  elutasítja Istent és semmibe veszi törvényeit. És Isten minden
  embernek, nekünk is és minden embertársunknak megadja a segítséget
  ahhoz, hogy üdvözüljünk.
  A másik fontos mondanivaló az lehet, hogy Isten mindig meghallgatja
  azokat a kéréseinket, imáinkat, amelyek valóban a javunkra szolgálnak.
  A Jézus és az asszony közötti vitában a mi Urunk tulajdonképpen
  alulmarad. Az a Jézus, aki más alkalmakkor mindig megfelel az őt
  kérdezőknek és kikerüli a farizeusok által felállított szóbeli
  csapdákat, most kénytelen engedni, elfogadj az asszony érvelését és
  teljesíti kívánságát. De mindjárt tegyük is hozzá ehhez, hogy az
  asszony jó szándékkal kér, és nem alattomos szándékkal, mint más
  esetekben az írástudók. A jó szándékú kérésnek pedig Jézus enged.
  Miként egykor a kánaáni asszony, úgy mi is az Isten elé terjesztett
  kéréseinkkel fejezzük ki azt, hogy elismerjük Isten hatalmát és azt,
  hogy egyedül ő képes nekünk segíteni olyan nehéz helyzetekben, amikor
  emberekre már nem számíthatunk. Állhatatos, kitartó imádsággal és nagy
  bizalommal forduljunk mindig Istenhez, aki odafigyel ránk és mindent
  megad nekünk, ami üdvösségünket szolgálja.