Haza szeretet

A HAZASZERETET ÜNNEPE

Március 15-én általában a szabadság kivívásáról, a nemzeti önrendelkezés megszerzéséről szoktunk megemlékezni. Felidézzük a szabadságharc kirobbanásának napjait, mi is elszavaljuk a Nemzeti dalt, mint annak idején Petőfi, megemlékezünk a diadalmas harcokról és a sok egyéni hőstettről, majd pedig az orosz túlerő segítségével levert forradalomról, a hősi halottakról, a kivégzettekről, a megtorlás éveiről és, esetleg, a későbbi kiegyezésről.
Méltó és jogos, hogy a szabadságért harcoló, sok esetben életüket áldozó hősök emlékét megőrizzük. De nemzeti ünnepeinknek csak akkor van igazán értelmük, ha a történelmi visszapillantás a jövőbe tekintéssel párosul, ha a múlt eseményeinek tanulsága útmutatásként szolgál számunkra, ha az ünnepet arra használjuk fel, hogy felmérjük helyzetünket és teendőinket. Nemzeti jövőnkre döntően kiható korszakot élünk, amikor minden magyarérzésű, magát az egyetemes magyar nemzethez tartozónak tekintő személy joga, sőt kötelessége, hogy átgondolja a nemzetre háruló feladatokat és megkeresse a módot arra, hogy a lehető leghatékonyabban kivegye részét a teendőkből. Ez alul mi, külföldön élő magyarok sem vagyunk mentesek. Vegyük tehát számba a nemzetre háruló kihívásokat és keressük meg, hogyan segíthet legjobban a külföldi magyarság. Mérjük fel, mit jelent ma, mit kell hogy jelentsen számunkra március 15-e ?
Míg március 15-e általában a szabadság megszerzéséért való küzdelem emlékünnepe, legyen ma elsősorban a hálaadás alkalma. Hiszen négy és fél évtized szovjet megszállás és kommunista uralom után, a sors kerekének egy végre számunkra is szerencsés fordulása következtében, Magyarország visszanyerte szabadságát, önrendelkezését és szervesen bekapcsolódott a nyugati világba mint a NATO-nak és az Európai Uniónak tagja. Talán Mátyás király óta nem volt az ország olyan mértékben önálló, mint most. A szabadság megszerzésében nemcsak a jó sors, de népünk magatartása, szívós élniakarása is közrejátszottak, hiszen a szovjet birodalom szétbomlásának lassú folyamatát az 1956-os magyar szabadságharc indította el. De az ezt követő évtizedeknek, minden hibájuk ellenére, szintén voltak érdemei, ha figyelembe vesszük, hogy egy megszálló hatalom jelenléte mellett kellett, a lehetőségek korlátain belül, a nemzet fennmaradását biztosítani.
Igen, elnyomás alatt, vagy a nyilvánvaló végveszély küszöbén, mindig képesek vagyunk az összetartásra, az önfeláldozó harcra, vagy akár a hősi halálra. Ilyenkor fellángol bennünk a hazaszeretet. De sajnálatosan sikertelenek vagyunk, ha feladatunk a kitartó, folyamatos építő munka, a szabadságnak nem kivívása, hanem megőrzése, a nemzet tartós felvirágzásának biztosítása. Ilyenkor mintha kialudna bennünk a hazaszeretet: a közérdeket elnyomja az önérdek, az összetartást behelyettesíti a széthúzás, a nemzet érdekében folytatott államvezetés helyett előtérbe lép az egyéni és párthatalmat célzó politika. És miközben az így elgyengült nemzeti testben erőre kapnak lappangó betegségeink: a korrupció parazitái, a hatalmaskodás fekélyei, az opportunizmus vírusai, gyenge ellenálló-képességünk a kívülről jövő káros behatásokat sem tudja kivédeni.
Már neves költőnk, Gyulai Pál másfél évszázaddal ezelőtti keserű szavai is ezt tükrözték:
Hazáját most jobban szerette,
Az eltiport, szegény hazát!
Magyar természet, öröklötte:
Már így van több száz éven át.
Ha jobb dolgunk van, meg nem férünk.
Hiúság és viszálynak élünk,
S csak akkor csüggünk igazán,
Ha tönkretettük, a hazán.
Igen, a szabadságot megszereztük. De csak az elkövetkezendő évek fogják eldönteni, hogy megszerzett szabadságunkra bölcsen és sikeresen építve, biztosítani tudjuk-e nemzetünk felemelkedését, maradandó jobb jövőjét. Ezért nagy szükség van arra, hogy március 15-ét, a jogos hálaadáson kívül a hazaszeretet gondolatának szenteljük. Mert a hazaszeretet az összetartó erő, amely a tömegből népet, nemzetet kovácsol, amely az egyéni érdekeket összehangolja és a közös érdekek útjára vezeti. A hazaszeretet különbözteti meg az államférfit a csupán politikustól és ad neki erkölcsi erőt arra, hogy az egyéni vagy pártérdekek fölé emelkedve, nemzete jövőjéért dolgozzon. De a hazaszeretet készteti a polgárt is arra, hogy a nemzeti kérdésekkel tudatosan foglalkozzon és azok ismeretében kellő bölcsességgel és körültekintéssel válassza meg az ország vezetőit.
Ma, amikor 40 év szocialista próbálkozás után a nemzet ráállt a piacgazdaság útjára, különös szükség van mély közösségi érzésre, amelynek legtágabb megnyilvánulása a nemes értelemben vett hazaszeretet. Mert a hazaszeretet, a közjó iránt érzett felelősség szab irányító medret a piacgazdaságnak is. Hiszen alapjában véve a piacgazdaság az egyéni, önző érdek alkotó, kezdeményező erejére épül. De ez az erő csak akkor válik általános alkotó rendszerré, csak akkor érik tartósan építő társadalmi formává, ha egy belső értékrendszer korlátai között mozog, amelynek jogi kifejezője az egyéni szabadságot és a közjót kiegyensúlyozó törvény.
(...)
Igen: a szabadság sikeres megőrzése és a nemzet felemelkedése más tulajdonságokat igényel, mint a szabadság megszerzése. Nem hősi önfeláldozást, hanem szívós, kitartó munkát. Nem egyéni harci virtust, hanem türelmes összmunkát. Nem lángoló, merész támadásokat, hanem bölcs mérlegelést és megfontolt döntést. Nem testi erőt és bátorságot, hanem lelki erényt és becsületet. Nem a fegyverforgatás ismeretét, hanem szellemi felkészültséget arra, hogy megálljuk helyünket a nemzetek versenyében.
Önfegyelem és törvénytisztelet kell, ami behelyettesíti a kormányhatalom erőszakával biztosított rendet. Becsületesség kell és emberi tisztesség, hogy az egyéni vállalkozás és a piaci verseny egészséges, serkentő ereje ne váljon az önzés és opportunizmus melegágyává. Türelem kell, hogy békésen meglegyünk egymással, hogy meghallgassuk, megértsük egymás gondolatait, elképzeléseit, hogy belássuk, sok út vezethet a közös cél felé és, hogy ebben a feladatban segítenünk, nem pedig gáncsolnunk kell egymást. Kell becsvágy, ambíció, hogy akaratunkat, kitartásunkat fűtse, de kell szerénység, önzetlenség, hogy egyéni céljaink ne vakítsanak el, hogy szem előtt tudjuk tartani közös céljainkat.
A szabadsággal való élés bölcs sáfárkodást, szilárd erkölcsi alapokon nyugvó, képzett, felvilágosult szellemi és lelki alkatot igényel. Bár a nemzet történelmében, sőt manapság is vannak ennek megfelelő kimagasló példák, mégis azt kell mondanunk, hogy nem ezek a tulajdonságok képezik népünk erős oldalát. A rendszerváltás előtti négy évtized pedig nem kedvezett ezek kifejlesztésének. Az ilyen életfelfogást, emberi magatartást leginkább a fiatalkori években lehet elsajátítani. A szülői otthonon kívül az iskolák, egyházak és az ennek megfelelő szellemben működő ifjúsági szervezetek hivatottak arra, hogy a most felnövő nemzedéket felkészítsék az új időkre, feladatokra. Ezért lényeges, hogy mind az anyaország, mind a határon túli magyar közösségek elsődleges fontosságú feladatként kezeljék a tanítást és nevelést. Mert van remény arra, hogy a most felnövő nemzedék elsajátítsa azokat az ismereteket és szellemi, lelki értékeket, amelyek előfeltételei a nemzet felemelkedésének. Az egyre több egyházi iskola, a cserkészet, amelynek létszáma Magyarországon már megközelíti a tizenöt ezret és a szomszédos országok magyarlakta vidékein is közel hatezer fiatallal működik, a sok ezer áldozatkész tanár és vezető: ezek kezében van a nemzet igazi jövője. Már azért is, mert nyersanyagokban szegény országunknak potenciálisan legnagyobb tőkéje népének erkölcsi ereje és szellemi felkészültsége.
Sokszor hallom honfitársaimtól a panaszos megjegyzést, hogy “ja, kérem, kis nemzet vagyunk!” Nem elfogadható kibúvó a sikertelenség felelőssége alól! Svájc, Svédország, Finnország, Ausztria lakossága kevesebb Magyarországénál és, míg Hollandia népessége meghaladja Magyarországét, területe fele akkora. És mégis sikeres, jó módban élő országok, amelyek olyan élvonalbeli világcégeket tudtak létrehozni mint a holland Phillips, a finn Nokia és a svéd Ericsson, nem is beszélve a kis Svájc ipari és pénzügyi hatalmáról. Sikerük titka nem területük vagy népességük nagysága – legtöbbjük nyersanyagokban is szegény ország – hanem lakosságuk képzettsége, kezdeményezése, kitartása és társadalmuk jól működő rendezettsége. Ha pedig végig tekintünk a Magyarországot környező országokon, azt látjuk, hogy Románián és Ukrajnán kívül mindegyik – így Szlovákia, Horvátország, Szerbia-Montenegro és Ausztria - Magyarországhoz hasonló nagyságúak vagy kisebbek, mind terület, mind népesség szempontjából. És amikor Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, vele együtt belépett hat sokkal kisebb ország: Szlovénia, Észtország, Lettország, Litvánia, Málta, és Ciprus görög része.
Nem, a világ színpadán nem nemzetünk létszáma vagy országunk nagysága fogja sikeres előrehaladásunkat meghatározni, hanem népünk képzettsége és erkölcsi ereje. És ez az a terület, ahol a külföldön élő magyarság is kiveheti részét. Hisz a számos újjáinduló egyházi iskola, a cserkészet, de a már fennálló iskolák és egyetemek is anyagi nehézséggel küzdenek. Méghozzá leginkább a határon túli magyarlakta vidékeken, ahol a magyar iskolák, egyházközségek és szervezetek a nemzeti, kulturális fennmaradás végvárai. Ha ritkán is vehet tevékeny részt a mindennapi munkában, segítsen a külföldi magyarság legalább anyagilag. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a külföldi magyarság sok helyen felismerte ennek fontosságát és, miközben igyekszik külföldi fiataljaink magyarságát megőrizni, rendszeres és hatékony segítséget nyújt a magyarországi, elsősorban határon túli ifjúság oktatásában, nevelésében.
Történelmi évfordulókról való megemlékezés akkor hoz gyümölcsöt, ha alkalmat ad jelenünk kiértékelésére és jövőnk tervezésére. Ez évi március 15-i megemlékezésünk alkalmából adjunk hálát azért, hogy Magyarország visszanyerte szabadságát, önrendelkezését. Ugyanakkor viszont tartsunk lelkiismeretvizsgálatot a felett, hogy lehetőségünk szerint kivesszük-e részünket a megszerzett szabadsággal való bölcs élésnek elősegítésében, úgymint nemzetünk azon tagjainak támogatásában, akik az ország határain túl küzdenek nyelvünk, kultúránk és magyar azonosságuk fennmaradásáért.

Szeretet

Gondolatok a szeretetről

Sok ember számára felemelő életcél, mások számára elcsépelt fogalom vagy kifejezés: a szeretet. Sokat gondolkodtam azon, vajon tudja-e tényleg mindenki, aki használja ezt a szót, hogy mit is fejez ki. Az emberek nagy része a szeretetre úgy gondol, mint egy pozitív érzést kifejező élethelyzetre. Szerethetjük a gyermekeinket, a szüleinket, a társunkat, néhány kollégát, barátot, de azért jól megválogatjuk, hogy kit szeretünk. Másokkal pedig, akikkel nincsenek közös programjaink, közömbösen viselkedünk. Nem érzünk irántuk sem ellenszenvet, sem gyűlöletet, de a szívünk zárva van.

Ha azonban olyan emberrel találkozunk, akit szeretünk, megnyílik a szívünk az irányába és mindent, ami onnan érkezik, szívesen fogadunk és szívesen viszonozzuk is azt, amit kapunk. Érdekes, hogy nemcsak embereket, hanem állatokat is szerethetünk, sőt tárgyakhoz is kapcsolódhat ez a pozitív érzelem. Szeretjük a kutyánkat, mert olyan önzetlenséget tapasztalunk tőle, amit sokszor embertől nem kaphatunk meg. Szerethetjük az autónkat, egy jó szerszámot, egy ékszert és mindegyiket másért. Az autót a kényelméért, a biztonságáért, a szerszámot a hasznosságáért és azért mert megkönnyíti a munkánkat, az ékszert pedig azért, mert emlékeztet valakire, akit szeretünk vagy szerettünk. Ha szeretetet érzünk valaki vagy valami iránt, az biztos, hogy nem közömbös számunkra. Fontos személynek és értékes dolognak kell lenni, ha ezt a pozitív érzelmet felébreszti bennünk. Azaz minden olyan dolog, amely különleges és számunkra fontos - azaz értéket képvisel -, azt szeretjük, de az élőlények irányában mintha más lenne a szeretetünk. A tárgyakat, amelyek hasznosak számunkra, használjuk és ha jól működnek, akkor kedveljük, ha nagyon jól működnek és hosszú időn keresztül, akkor szeretjük. Az emberek és az állatok esetében sokkal összetettebb a szeretet alapja. A szeretet nemcsak különlegesen értékes és hasznos, hanem mintha belső késztetést is éreznénk arra, hogy ne csak mi magunk éljük át ezt a pozitív érzést, hanem arról tájékoztatást is adjunk a szeretetünk alá vont személynek, hogy ő is érezze mit érzünk iránta. Mintha ki akarnánk terjeszteni ezt az énünket, a szeretetünket, a szívünket a másikra. Ez már néha problémát is jelent. Ha ez a szeretet-kiterjesztés csöndes érdeklődés csupán és megelégszik a kapott válasszal, akkor nincs semmi probléma, de ha követelőzően elemző és bíráló, akkor terhessé is válhat számunkra. Sok anyós történetet alapoz meg, hogy a szülő nem veszi észre, hogy a gyermeke felnőtt és önálló életet szeretne. Továbbra is úgy akar róla gondoskodni, mint kisgyermek korában. Pedig „jót” akar, és mégis terhes. Az énünk kiterjesztése megtörténhet csöndes óvó figyelemmel, szolgálatkészséggel, és sokszor visszavonulással is. Hagyni kell a gyermekünket, a társunkat, hogy önállóan szerezzen tapasztalatot az életről, de érezniük kell, hogy mögötte állunk, és támogatjuk szívünk minden erejével, bármi is történik. Amikor az „Én” szeret, viszonzást is vár. Értéket, hasznosságot, viszontszeretetet. Ha ez az igény nagyon erős, a szeretet átválthat gyűlöletbe, ami tragédiát is okozhat a másik „Én” számára, aki a viszonzást elmulasztja. Van azonban olyan szeretet is, amely „Én” nélküli. Amely nem személyhez kötött, amely minden élőre és élettelenre kiterjed, érdek és viszonzási igény nélküli. Az ilyen ember a másik emberben nem az egót látja, hanem a mindenkiben benne levő Önvalót, az Istent, és miután benne is az az Isten munkál, azonosul a többi emberrel, akik szintén Istenek, s ha ez igazán sikerül, „egyedül megy az úton”. A szemben jövő emberben is látja az Istent, ezért azonosul vele, s így olyan mintha önmagával találkozna. Biztosak lehetünk abban hogy az ilyen ember nem tesz senkiben kárt, mert tudja, hogy azt önmagának okozná. Az az ember, akiben erős az Egó, nem lát ilyesmit. Tárgyként, a túlélés eszközeként tekint a másik emberre, és a szeretet gondolatára csak úgy tekint, mint ami akadályozza Őt a harácsolásban. Az egoista emberek nagyon gyorsan rájönnek milyen sebezhetőek, hiszen a másik egoista is a gyenge pontjukat keresi és meg is találja. Ez a beállítódás folyamatos félelemben tartja őket. A háborúk az Egó művei. A félelemből fakad a gyűlölet, a szeretet ellentétes pólusa. Amíg a szeretet épít, és szebbé teszi az emberi kapcsolatokat, addig az ellentétje, a gyűlölet rombol és tönkre teszi az emberi kapcsolatokat. Itt is érvényes a Jin – Jang elmélet. Abban a szeretetben, amelyben benne van az Én, megjelenik a jin – jang ellentétpár. Az egyik oldala a szeretet, a másik oldala a gyűlölet. Ha a szeretet eléri a csúcspontját, átvált az ellenkezőjébe, ezért úgy tudjuk csak hosszútávon fenntartani a szeretetet, ha egy picit hűtjük, hogy ne érje el azt a bizonyos csúcspontot. Hogy kinél mikor van a csúcs, egyénfüggő. Amikor már jelzéseket kapunk, hogy túl sok a szeretetünk, lehet, hogy már késő. A gyűlölet természete ugyanilyen. Ha eléri a csúcspontját, akkor már nem lehet tovább táplálni. Átvált az ellenkezőjébe és megszűnik az értelme, a szelep megnyílik és a gyűlölet elszáll. Ha nem engedjük, hogy a gyűlölet elérje a csúcspontját, akkor hosszútávra fixáltuk a gyűlöletet. Ez az elfojtott düh, ami akkor robban ki, amikor senki nem számít rá. Cselekedni ebben az állapotban soha nem szabad! Várjunk és nyílni fog a szelep, elszáll a feszültség, és folytatható az élet, ha nem okoztunk túl nagy bajt. Ha nem vagyunk Megvilágosodottak, azaz nem úgy tekintünk a másik emberre, mint saját magunkra, legyünk óvatosak ezzel a számunkra nagyon értékes dologgal, mert minél erősebb volt a szeretet, ha átvált, annál erősebb lesz a gyűlölet. Tartsuk az Arany Középutat és tartsunk távolságot a két szélsőségtől. A Nagymester egyszer Moszkvában beszélt egyik mély meditációjáról, ami a szeretettel volt kapcsolatos. Azt mondta, hogy abban a meditációban megértette, hogy az Univerzum nem sok szeretetet tartalmaz az emberiség számára. Elég, ha az Univerzum valamelyik eseményének az útjában állunk és vége az emberiségnek. Szeretetet csak embertől kaphatunk. Ebben az összefüggésben sokkal nagyobb a jelentősége Jézus szeretetről szóló tanításának. Mi emberek csak egymástól kaphatjuk meg ezt a felemelő érzést és mégis öljük egymást. Miért? Mert a szeretet átválthat az ellenkezőjébe, a gyűlöletbe. Az együttérzés esetében ez nem történhet meg. Az együttérzés nem alakulhat ki szeretet, kedvesség és megértés nélkül, tartalmazza a bizalmat, az elfogadást, a gondoskodást. Az együttérzés egy pozitív érzelmi csokor, amelynek talán nincs is negatív oldala. Ha megtanulnánk a szeretet együttérzéssé történő kiterjesztését, békésebb lehetne az emberiség élete és léte.

Hozzád kiáltunk Úristen,
Jézus Szent Nevében,
Jézus szentséges Vére által,
Jézus Szentséges Szíve által,
Szűz Mária Szeplőtelen Szíve által,
amíg meg nem könyörülsz rajtunk!
Hisz csodálatos módon tudsz rajtunk segíteni!
Szent Isten! Szent, erős Isten! Szent és halhatatlan Isten!
Könyörülj rajtunk és az egész világon!
Istenem, hiszek Benned és imádlak Téged!
Remélek Benned és szeretlek Téged!
Bocsáss meg azoknak, akik nem hisznek,
nem remélnek és nem szeretnek Téged!
Gyászoló Szűzanya, Világ Királynője,
imádkozzál velünk és megmenekülünk!
Imádkozzál velünk és győzünk!
Szent Mihály arkangyal,
ne engedj elveszni minket a nagy harcban!

Téged kérünk, Magyarok Nagyasszonya, mint Anyánkat,
ne hagyd elveszni meggyötört hazánkat!
Fordítsd felénk könnyes tekinteted,
mutasd meg számunkra Szeplőtelen Szíved,
hevítse át szívünket Szeretetlángod,
hogy megtérjen nemzeted, kövessen országod.

Urunk, hálát adunk neked,
hogy napról napra fényedet, csillagodat mutatod nekünk.
Köszönjük, hogy vezetsz minket életünk útján;
vezetsz, mégpedig magad és embertársaink felé.
Sokszor elveszítjük szemünk elől ezt a csillagot;
az élet útvesztői, saját gyengeségeink
vagy a világ kuszasága elhomályosítják.
Viszont ez az aprócska Fény - te magad - tanít is minket.
Arra oktatsz, hogy a környezetünket uraló önzés ellenére
bátran adjunk, ajándékozzunk abból, amink van.
Se többet, se kevesebbet,
de amik vagyunk, azt teljesen.
Taníts minket, hogy ha adunk, akkor kapunk igazán,
hogy nem szegényebbek, hanem általad gazdagabbak leszünk,
ha odaajándékozzuk magunkat.
Nyisd meg szemünket,
hogy észrevegyük azokat a testvéreinket,
akik a mi adományainkra várnak:
figyelmünkre, jelenlétünkre, időnkre, energiánkra.
Urunk, adj bátorságot,
hogy rálépjünk az ajándékozó szeretet útjára!
Adj bölcsességet, hogy felismerjük:
,,Nagyobb boldogság, adni, mint kapni.'' (ApCsel 20,35b).

Istenem segíts


Te adj erőt, hogy bízni tudjak,
Ha megbántanak, ne zokogjak.
Te add meg, hogy eltűrjenek,
Hogy hibáimmal szeressenek.
Te erősítsd meg erőtlenségem,
Hogy hősként vigyem a keresztem.
Te légy árvaságom erős támasza,
Tudom, Te vagy a gyengék gyámola.
Te őrizd meg gyengülő eszem,
Hogy éltem nagy teher ne legyen.
Ó adj azoknak szeretetet,
Akiknek én adtam életet.
Légy szívükben jóság, irgalom
Öregségemet értő szánalom.
Áldd, őrizd őket, édes Jézusom,
Hogy találkozzunk Nálad egykoron.
Vezess, erősíts, oltalmazz,
A végső órámon irgalmazz.

Ön magad

Azért vagy itt, mert keresel valamit. Hogy mit, az megfogalmazhatatlan.

Talán egy kis nyugalmat, talán a boldogságot, talán a vágyaid beteljesedését, talán az önmegvalósítást, megvilágosodást, vagy talán csak azt, hogy szabad legyél.

Egyet biztosan tudsz. Valami nincs rendben.

Valószínűleg kipróbáltál már sok, egymásnak ellentmondó meditációs és spirituális módszert, technikát. 

Elárulok egy nagy igazságot neked!
Valójában Önmagadat keresed.
A harmónia és a boldogság benned van. Ez igazi lényed.
Nem is gondolnád, hogy az önmegvalósítás vagy másképpen nevezve a megvilágosodás mennyire könnyen elérhető!
Mindössze meg kell találnod önmagad.
Valójában a kereső önmagát keresi.